Az ország gyermeknőgyógyászai tanácskoztak

Az ország gyermeknőgyógyászai tanácskoztak

2014.05.06.

 Az ország gyermeknőgyógyászai tanácskoztak

Fiatalok A fogamzásgátlástól a HPV elleni védekezésig számos aktuális kérdés szóba került Gyulán

Dr. Párducz László elmondta,
fontos feladataik vannak.

A Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság harmincnegyedik kongresszusát rendezték pénteken és szombaton Gyulán.

Dr. Párducz László, a Pándy Kálmán kórház szülész-nőgyógyász főorvosa, a kongresszus házigazdája elmondta, 2011-ben éppen Gyulán alakult az addig a Magyar Nőorvos Társaság Gyermeknőgyógyász Szekciójaként működő szervezetük önálló, Magyar Gyermeknőgyógyász Társasággá. Kiemelte, a gyermeknőgyógyászati szakterület speciális részterülete a nőgyógyászatnak.

 

– Az elmúlt évtizedekben megváltozott társadalmi körülmények következtében a fiatalok élethelyzete is átalakult. A nem kívánt terhességek száma még mindig viszonylag magasnak számít, és ezzel párhuzamosan a terhesség-megszakítások aránya sem csökkent jelentősen – hangsúlyozta dr. Párducz László. – Hosszabb távon szeretnénk elérni, hogy Európa számos országához hasonlóan a fiatalok fogamzásgátlása részben vagy egészben ingyenessé váljon. Fontosnak tartjuk a szexuális úton terjedő betegség megelőzését, amiben szintén lényeges szerepe lehet a társaságnak.

Dr. Párducz László kérdésünkre kifejtette, az ország valamennyi tájáról, összesen mintegy hetven szakember vett részt a kétnapos gyulai kongresszuson.

Dr. Csermely Tamás, Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság elnöke hangsúlyozta, a gyermeknőgyógyászat immár világszerte önálló tudományággá nőtte ki magát. A folyamatban Magyarországnak vezető szerepe volt.

– Dr. Dobszay László világviszonylatban is az elsők között kezdett foglalkozni a gyermeknőgyógyászattal. Az 1930-as évek elején már kutatta a csecsemők hüvelyhámjának hormonális hatásokra bekövetkezett változásait. Számos gyermekkori megbetegedés diagnosztikájában és terápiájában úttörő megállapításokat tett, amelyek 1939-ben monográfia formájában is megjelentek. Magyarországon csaknem száz szakvizsgával rendelkező gyermeknőgyógyász szakorvos dolgozik – ecsetelte dr. Csermely Tamás. – Munkájukra évről évre egyre nagyobb igény fogalmazódik meg, egyre több a panasz. A pénteki és szombati tanácskozáson olyan fontos kérdések kerültek szóba, mint a fogamzásgátlás vagy a Human papilloma vírus elleni védőoltás témája.

A kongresszuson tisztújító értekezletet is tartott. Megválasztották a Magyar Gyermeknőgyógyászati Társaság új országos vezetőségét. Az elnöki tisztséggel dr. Major Tamást, a debreceni női klinika docensét, az alelnöki feladatokkal dr. Párducz Lászlót bízták meg.

P. G.

(Forrás: Békés Megyei Hírlap)

 

Szóljon hozzá!

Hozzászóláshoz kérem jelentkezzen be!