Gyula városa

Kedves Olvasó!

Gyula város nevében köszöntöm Önt!

Gyula a Fekete- és a Fehér-Körös összefolyásától nem messze, utóbbi bal partján épült, csodálatos, mára részben nemzeti parkká nyilvánított és már az őskorban is lakott területen.

Üdülőkörzetünk a Dél-Alföld régió egyetlen minősített gyógyhelye, így nagy várakozással tekintünk a következő esztendők elé. A gyógyhely több mint gyógyfürdő, nem elég hozzá a termálvíz, szükség van szakavatott kezekre is, melyek a vízben rejlő gyógyító erőt igazán irányítani tudják. Az Almásy- kastély ősparkjában kialakított Várfürdő ezért ideális célpont a gyógyulásra, rekreációra vágyóknak.

Városunk nagyszerű turisztikai célpont, köszönhetően egyedülálló természeti és épített környezetének, egész évben pezsgő kulturális életének, a több évtizedes múltra visszatekintő Várszínháznak s a fesztiválok, rendezvények sorának, melyeket kora tavasztól késő őszig rendezünk.

Számos olyan látnivalóval találkozhat nálunk, mely magában is érdemes lenne egy utazásra, de így együtt, sokszínűségükben egészen különlegessé teszik Gyulát.

 

Fogadja el meghívásunkat, legyen a vendégünk!


Dr. Görgényi Ernő
polgármester

 


Vízben, várban, Gyulán!


A méltán híres négycsillagos strand- és gyógyfürdő, a Gyulai Várfürdő kényeztet, ellazít, megmozgat és gyógyít. E gyógyvíz jótékony hatását évente 1 millióan élvezik Magyarország legszebb gyógyhelyén, melynek egyediségét garantálja az egykori Almásy-kastély 8,5 hektáros meseszép parkja. A kültéri medencéknek otthont adó, botanikai látványossággal bíró 200 éves kastélykert természetvédelmi terület. A 19 medence között mindenki számára akad megfelelő. Megtalálható itt az árnyékolós, a dögönyözős és a pezsgőfürdős gyógyvizes medence is. A gyermekek kedvence a gyerek-víziparadicsom, a fiatalokat vonzza a hullám- és a csúszdás medence, az úszni vágyókat várja a 25 és az 50 méteres úszómedence. A 72 °C-os, 2005 méter mélységből feltörő, magas ásványianyag-tartalma miatt barnás tónusú alkáli-hidrogén-karbonátos-kloridos gyógyvíz gyógyírként szolgálhat mozgásszervi károsodások, reumás panaszok, helyi idegbántalmak, savas eredetű gyomorproblémák és gyulladásos nőgyógyászati betegségek esetén, emellett sikerrel alkalmazható balesetek, műtétek utáni rehabilitációs kezelések során is. A gyógyászaton igénybe vehető kezelések csoportjai: fizikoterápia, hydroterápia, balneoterápia és gyógytorna. A Wellness Center kitűnő helyszín a szórakozni vágyóknak. Sokféle élményelem várja az ide látogatókat: sodrófolyosó, buzgár, nyakzuhany, állómasszázs, ülőpados hidromasszázs és fekvő pezsgőfürdő.

A világszínvonalú Castello Szaunapark számtalan luxusszolgáltatással kényezteti vendégeit a belső és szabadtéri részeken egyaránt. Az itt pihenők számos, testet-lelket melengető szaunafelöntés közül választhatnak, szaunázás után lehűlhetnek a szabadtéri fadézsás merülőkben, vagy lazíthatnak a szabadtéri jakuzziban. Igazi élmény a kültéri kandalló melletti időtöltés pazar fotelokban forralt bor vagy vitamindús koktél szürcsölésével. A beltéri pihenőben fűtött padok, látványkandalló, hang- és fénytechnikai effektusok kényeztetik az érzékeket.

Gyula város legrégebbi épített öröksége a több mint 600 éves gyulai vár, Közép-Európa egyetlen épen maradt gótikus sík vidéki téglavára. Az 1566-os ostrom után 129 évig állt török uralom alatt. A helyreállított várat és a 2005-ben megnyílt vármúzeumot semmiképpen sem szabad kihagyni egy gyulai kirándulás során. A vármúzeumban 24 kiállítóterem mutatja be Gyula város sok száz éves múltját. Az ide látogatók megtekinthetik, hogyan rendezkedtek be őseink várúrként és várúrnőként, miben különbözött a török szandzsákbég hivatali szobája a magyar várúrétól, vagy milyen fegyverekkel harcoltak az elmúlt évszázadok során. A vár számtalan lehetőséget nyújt különböző rendezvények lebonyolítására: az újraszentelt kápolna keresztelők, esküvők; a lovagterem fogadások, konferenciák megrendezésére alkalmas. Városunk legnevesebb kulturális rendezvénye, a Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztivál és Shakespeare Fesztivál előadásai a vár udvarán felállított és a vár melletti csónakázótavon kiépített, pazar látványt nyújtó tószínpadon tekinthetők meg. A nyári színház esténként a látványos történelmi dráma, a prózai színház különféle műfajai, az opera, az operett, a balett, a bábszínház, a komolyzene, a középkori udvari zene, a jazz, a népzene és a néptánc műfajainak előadásaival várja az idelátogató turistákat és a helyieket egyaránt. A Várszínház kamaraterme a nyári szezonon kívül is várja a művészet és kultúra iránt fogékony vendégeket.


Híres szülötteink


Gyula városnak történelme folyamán sok jeles fia volt. Albrecht Dürer ötvösmester édesapja Ajtósfalváról vándorolt ki, hogy európai mesterútja során új hazában telepedjen le. Gyulán született a magyar nemzeti opera megteremtője, a Himnusz megzenésítője, Erkel Ferenc. A magyar festészet egyik legnagyobb alakja, Munkácsy Mihály sorsa is e városban dőlt el, Szamossy Elek festő itt ismerte fel tehetségét, és terelte őt művészi pályára. Itt született és nevelkedett Kohán György Kossuth-díjas festő, aki művészi hagyatékát végrendeletében Gyulára hagyta. Szintén városunk híres szülöttei voltak Bay Zoltán és Bródy Imre fizikusok. Bay holdradarja a modern radarcsillagászat kiindulópontja, Bródy a kriptonlámpa feltalálója. 1991-ben avatták díszpolgárrá Simonyi Imre József Attila-díjas költőt, kinek élete és munkássága ezer szállal kötődik a településhez.

  

Kulturális barangolás


A török kiűzése után elnéptelenedett Gyulára az 1720-as évektől betelepített románok és németek megtarthatták saját vallásukat, hagyományaikat, szokásaikat, kultúrájukat. Emlékeiket a róluk elnevezett városrészek, épületek és templomok a mai napig hűen őrzik. Számos műemlék, látnivalókban bővelkedő múzeum csalogatja ide a látogatókat. A Ladics-ház a XIX. századi polgári család életmódját, lakóházát mutatja be. A Kohán Képtárban a festőművész állandó kiállítását rendezte be a város. Az Erkel Emlékház gazdag tárgyi és dokumentumanyagai között Erkel Ferencnek és négy fiának több relikviáját is megtalálhatják az érdeklődők. Kevesen tudják, hogy Erkel korának kiváló sakkozója volt, tiszteletére születésnapján rendez Gyula emlékversenyt.

A Dél-Alföld legértékesebb emeletes polgárházának földszintjén üzemel Magyarország második legrégebbi alapítású és a mai napig működő cukrászdája, a Százéves cukrászda, mely 1840-ben nyitotta meg kapuit. Csodálatos szalonjaiban eredeti biedermeier bútorok, gazdag rajzolatú falfestések idézik fel a századot. A szabad kéményes cukrászmúzeumban betekintést nyerhetünk a korabeli cukrászműhelyek világába. Valódi időutazás ez, a XIX. század ínyencségei és édességei eredeti receptek alapján készülnek.

A Húsipari Történeti Kiállítás a gyulai hentesipar kézműves korszakát és a nagyüzemi termelés kialakulását mutatja be a látogatóknak.

Az első és az egyetlen tematikus magyarországi Rádiótörténeti Kiállítás a nyolcvanéves magyar rádiózás legizgalmasabb korszakának (1924–64) állít emléket, foglalkozik a magyar radarprogram kezdeteivel, melyek 1946-ra elvezettek a Bay Zoltán által végzett sikeres holdradarkísérlethez.

A XVIII. században épült Wenckheim–Almásy-kastély Gyulaváriban található. Az itt kialakított látogatóközpont célja elsősorban az, hogy a Dél-Alföld értékeit kulturális, természeti, környezeti és gazdasági területeken mutassa be. Csodálatos parkja természetvédelmi terület.


Belvárosi korzózás


Gyula város dobogó szíve a Kossuth tér, mely új arcával a helyiek és az ide- látogatók kedvence lett. A nagy forgalmat lebonyolító tér rendezvényeinek köszönhetően új központtá nőtte ki magát. A belváros különleges hangulatát a Világóra, a terek szépsége, a parkok zöldje s a vizek csobbanása teszi teljessé, egyedi hátteréül szolgálva a korzó nyáresti nyüzsgésének.


Harmóniában a természettel


A város arculatát nagyban meghatározzák természetes vizei, a Gyulát és Gyulavárit elválasztó Fehér-Körös, a három települést érintő Élővíz-csatorna és a várost körülölelő tófüzér. Az olyan látnivalók, mint a Várfürdő, a Csigakert, sőt a belváros majdnem egésze új nézőpontból tárul a csatornán csónakázók elé. Különleges természetközeli élményben részesülhet az, aki e vízi úton, a parti fűzfák árnya alól tekinti meg a „fák és virágok városát”.

Kitűnő helyszínt biztosítanak a folyópartok azoknak, akiket a városon kívüli háborítatlan, békés természet vonz. Nem is beszélve a horgászat szerelmeseiről, akik igazi paradicsomban találják magukat, ha szenvedélyüknek kívánnak hódolni. A Fehér- és a Fekete-Körös Európa legtisztább vizű folyói közé tartozik. Összefolyásuknál találjuk az akár két keréken is könnyen elérhető Szanazugot, a Fekete-Körös mentén fölfelé haladva pedig a közkedvelt üdülőtelepet, Városerdőt. A strandok mellett vízparti szálláshelyek, vendéglátóhelyek és vízieszköz-bérlési lehetőségek várják azokat, akik a természet lágy ölén tudják csak igazán kipihenni magukat.

Gyula határában, a különleges növény- és madárvilága miatt természetvédelmi területté nyilvánított pusztán található a gyulai parasztok önkéntes adományaiból létrehozott Tanyamúzeum. A közel 2 000 darabos gyűjtemény a századfordulón és a század első felében élő földművelők életét és termelési kultúráját mutatja be. A helyszíni gyalogtúrák, a lovaglás, a kocsikázás, a csikósbemutatók, a méneshajtás, a versenylovak, a szürke marhák, a bivalyok, a juhok, a háziállatok megtekintése egész napos programot biztosít a látogatóknak.

Gyula számtalan lehetőséget kínál az aktív kikapcsolódásra, hiszen sportolni nem csak a város határán kívül vagy a folyópartokon lehet. A tenisz, a futball, a salakmotorozás, a repülőgép-modellezés, a gokart vagy éppen a kutyás agility kedvelőit is várják a város egyesületei. 2009 augusztusában kezdte meg működését az európai színvonalú Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia, mely 12 éves kortól várja a tehetséges fiatalok jelentkezését.

  

Fesztiválra hangolva


Gyula egész évben folyamatosan kínálja rendezvényeit az idelátogatóknak és a helyieknek egyaránt.

A hideg telet színesíti meg a Téltoló Farsang, a helyi gasztronómiát mutatja be a Gyulai Kolbász- és Sódarmustra, a Nemzetközi Kisüsti Pálinka Fesztivál, kivirágosodik a tavasz a Virágok Vasárnapján, muzsikaszótól hangos a város a Gyulai Zenei Napokon. Gyula a kutyás agility sport fővárosa, országos, Európa- és világbajnokságokat szerveznek az agilitysek. A mediterrán köntösbe bújó nyári korzó hangulatát fokozzák a vérpezsdítő ritmusok. A Körös-völgyi Sokadalmon a helyi és környékbeli gazdag és élő népművészetet lehet megismerni. A Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztivál és Shakespeare Fesztivál városunk közel öt évtizedes múltra visszatekintő, Európa-szerte ismert kulturális rendezvénye. A Négynemzetes Salakmotor Versenyek és a Prohun 500 terep rally a motorsportok rajongóit célozza meg. A Várkert autentikus helyszínéül szolgál a történelmi korokat idéző párbajoknak, lovagi tornáknak, össznépi játékoknak. Enni, inni és vigadni mindig jó – zeneszó és táncos bemutatók kísérik a Végvári Estéket és a Várkerti Vigasságokat. A Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválja a tószínpadon kápráztatja el a folklór kedvelőit. Erkel Ferenc tiszteletére szervez nemzetközi sakkversenyt a város minden év novemberében. A hideg telet három napon keresztül édesíti meg a Gyulai Méz- és Mézeskalács Nemzetközi Fesztivál.


Ízzel, lélekkel Gyulán!


A Gyulai kolbász hírnevét mindenki ismeri. „Tradíció és minőség”, a Gyulai Húskombinát rászolgált szlogenjére, hiszen az évek során számos díjnyertes termékkel büszkélkedhet. Az ízes kolbász mellé jólesik egy korty pálinka. Az első gyulai pálinkafőzdét Harruckern János György alapította 1731-ben. A helyiek ízes gyümölcsökből főzik a kitűnő, tiszta párlatokat, melyeknek minden egyes cseppjében ott érezhető a gyümölcs lelke.

A város sokféle étterme között mindenki találhat kedvére valót. A választék a tradicionális magyar különlegességeket korhű környezetben kínáló konyhától a modern, nemzetközi gasztronómiáig terjed.

A Százéves cukrászda süteményeivel, az Erkel-, a Százéves-, a Munkácsy- és az Arany János-tortával az édességek szerelmeseinek kedveskedik. Népszerűek a kézműves bonbonok, közülük is kiemelkedik az országos versenyen első helyezést elért, szilvapálinkával töltött trüffel.


Szállás és kényelem


Az egyszerre több mint 4000 fő elszállásolását biztosítani tudó Gyulán a diákszállásoktól az apartmanokon át a négycsillagos hotelekig terjedő skáláról választhatnak az utazók. Legyen szó akár a Gyulai Várfürdő közvetlen közelében megszállni kívánó, akár a történelmi városrészen, várra néző panorámával bíró szálláshelyen megpihenni vágyó vagy éppen üzleti úton lévő, a belváros forgatagától elszakadni nem tudó vagy éppen nem akaró, de mégis nyugalmat és kikapcsolódást kereső vendégről.


Úti célként válassza hát a sokszínű lehetőségek városát, Gyulát!

Forrás: Gyula Város Önkormányzata, www.gyula.hu

Képek