Gyermekágyas osztály

Gyermekágyas osztály

 

 

A szülőszoba mellett a 3. emeleten található két 2 ágyas császármetszéses kórterem, egy 3 ágyas rooming -in kórterem, valamint egy 4, és két 5 ágyas kórterem. Az osztályon a betegek számára 2 fürdőszoba és 3 WC van kialakítva.
 

A 3. található az egyik kiemelten berendezett 1 ágyas szoba is, melyben hűtőszekrény, TV, mikrohullámú sütő szolgál még a kismama kényelmére. A szoba külön tusolóval és WC-vel rendelkezik.

 

A rooming-in szobában a megfelelő nővéri felügyelet és segítség mellett az édesanyák igény szerint együtt lehetnek újszülöttjükkel. Az osztály működésének kiemelten fontos feladata a szoptatás támogatása. A szülést követően az osztályon eltöltött 4-5 nap alatt munkatársaink minden segítséget megadnak az újszülött táplálás legoptimálisabb formája, a szoptatás elősegítésére. Az újszülött első mellre tétele ugyan már közvetlenül a szülés után, a szülőszobában megtörténik, de az emlők gondos ápolása, a helyes szoptatás, és a maradék anyatej kifejés technikájának megtanulása, azonban a gyermekágyas osztályon eltöltött néhány nap fontos feladata.
 

Az osztály munkatársai természetesen segítséget nyújtanak a szülést, császármetszést követő fájdalmak, illetve a szoptatással időnként együtt járó kellemetlen tünetek enyhítésében is.
 

A gyógyítás és az ápolás összetett jellegéből adódóan az orvosok és a szakdolgozók munkáját dietetikus és gyógytornász is segít.

A gyermekágyas részleg munkarendje
2 műszakos munkarend.

  • 6.00-7.30: osztály átvétele, ágyazás, fertőtlenítés, gyógyszerosztás, paraméterek ellenőrzése, magzati szívhang hallgatás, injekciók, infúziók megadása, bekötése, has kezelések.
  • 7.00: reggeli
  • 7.30-7.45: osztályos kisvizit.
  • 8.30-9.00: nagyvizit.
  • 9.00-9.30: szoptatás
  • 9.30-10.00: viziti rendelések megadása, vizsgálatok elvégzése (NST, USG)
  • 12.00-12.30:ebéd, gyógyszerosztás, vérnyomás mérés.
  • 12.30-13.00: szoptatás.
  • 13.00-13.30: nagyvizit
  • 15.00-15.30: szoptatás
  • 17.00-17.30: vacsora, gyógyszerosztás, injekciók megadása
  • 18.00: osztály átadás, átvétel.
  • 18.00-18.30:szoptatás
  • 18.00-19.00: hőmérőzés, cardialis tünetek ellenőrzése, magzati szívhanghallgatás
  • 21.00-21.30:szoptatás
  • 22.00: villanyoltás
  • 5.00: ébresztés, szoptatás, segédkezés fürdésnél, tusolásnál, hőmérőzés.
  • 6.00: osztály átadás- átvétel.

A szoptatások közötti idő a csendes pihenő, az újszülöttek nagy alvásigénye, illetve a gyermekágyasok zavartalan pihenése érdekében.
 

A részlegen fekvő kismamák, illetve gyermekágyasok csak a délelőtti órákban hagyhatják el az osztályt a diagnosztikai vizsgálatok miatt.

VIP vendégszoba


Kedves betegeink, leendő kismamáink!
A kórházban töltött idő is lehet kényelmes, otthonos.
A szülészeti és nőgyógyászati osztályon kiemelten berendezett szoba áll a betegeink rendelkezésére. Ezek a hotelszolgáltatásnak megfelelően egyágyas, külön fürdőszobával.
 

A szobában a színes TV, mikrohullámú sütő, edények, hűtőszekrény, biztosítja a kényelmet.
A kényelem mellett szakdolgozóink nyújtanak segítséget a megfelelő gyógyulás biztosítása érdekében.
 

Osztályunk fokozottan berendezett szobáit a már megszült, vagy a császármetszés után felkelni tudó kismamák, illetve a műtéten átesett betegek vehetik igénybe, ha igényüket kórházi felvételük során jelzik. Az otthonosan berendezett, hangulatos szobákban történő elhelyezés térítési díja 7500 Ft/éj, amelyet a kórházból történő távozás napján az Intézmény pénztárában kell befizetni.

 

Érezze jól Magát osztályunkon az itt töltött idő alatt!

 

A gyermekágyas részlegen a fokozottan berendezett szoba megtekinthető teljes 3D-ben (szoba, tusoló):