Az év első babája 2013.
Molnár Nadin az újév első babája Gyulán
A kislányt és édesanyját dr. Párducz László és Mikus Éva köszöntötte a Pándy Kálmán Megyei Kórházban
Dr. Párducz László és Mikus Éva köszöntötte az újesztendő első babáját Gyulán. Fotó: Gyulai Hírlap Online – Rusznyák Csaba
Molnár Nadin az új esztendő első babája Gyulán. A kislány január 1-jén 10 óra 10 perckor 2650 grammal és 47 centiméteresen, természetes úton jött a világra a Pándy Kálmán Megyei Kórházban. A sarkadi édesanyától, Rácz Alexandrától megtudtuk, Nadin a család első gyermeke.
Az újszülöttet és anyukáját dr. Párducz László, a kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályának osztályvezető főorvosa, valamint Mikus Éva köszöntötte ma délelőtt. A mecénás kérdésünkre elmondta, immár második éve ajándékozza meg az év első gyulai babáját, ezúttal harmincezer forintot és egy garnitúra ruhát adományozott a családnak.
Dr. Párducz László lapunknak kifejtette, az elmúlt évben növekedtek a szülési arányszámok. A kórház igyekszik családias körülményeket teremteni mind a szülőszobában, mind a gyermekágyas részlegen, hiszen az állapotos kismamák elvárásai lényegesen megváltoztak, amit figyelembe kell venni egy szülészeti osztály kialakításánál.
Rácz Alexandra és kislánya, Molnár Nadin. Fotó: Gyulai Hírlap Online – Rusznyák Csaba
(Forrás: Gyulai Hírlap)